2009. július 30., csütörtök

Na, ki a köcsög? Pataki vagy én?

Attól irigy vagy, ha egy tök ismeretlennek nem adsz valamit kölcsön? Vagy inkább köcsög? Mert állítólag én az voltam. :) De hát, szarom le.

Meg akartam várni, míg a kókkláb felrakja a képeket, de hát nagyon ráérnek ott… Annyi baj legyen, majd keresek én képeket ide. :) Na de a lényeg a lényeg, szombaton ájkonkodtunk. Eredetileg nem egyedül indultam, de hát, ha mindenki puhány. Pedig aztán én se vagyok egy nagy Edda-fan. Sőt, ha már itt tartok, kb ismerem három számukat, meg még hallottam 4 másik szám refrénjét. Azt is csak az ultrastarból. Meg hát amúgy sem rajongok az ilyen régebbi zenékért. Jó nekem ez a mai modern muzsika, ahol a szövegnek van is tényleg valami értelme. Na, ezzel nem az eddát akarom kritizálni, de nem egy mélyreható szöveg világgal rendelkező együttes, ami egy-egy nesze szám után eléggé látszik. De hát, ha ők az iconok, akkor legyünk a kölykeik mi is.

Szóval el is indultam máriára, ahol miután kivártam a laza fél órás késést (köszi máv, én is szeretlek titeket), már robogtam is partyk nyári magyar fővárosába. Útközben azért szerencsére jött még pár ember, akik kurva nagyot dobtak a party hangulatán J Mivel egyszer megyek nyaranta kábé Siófokra, így megengedhettem magamnak én is a hejnekent, meg hát amúgy sem szép dolog kilógni a sorból.:) De azért ártrokban nem költöttem volna én se. Amúgy is sokat voltunk ott, még Misi számát se tudtuk meghallgatni, úgy tűnik, nem szeretik, ha beül 5-6 ember semmi piarendeléssel. Úgyhogy irány a street. Meg a bícs.:) Ahol már rengeteg ember áll a színpadok előtt. A 4 éves kisgyerektől a 15 éves kiscsajokon keresztül a 19 éves rockereken át a 40 éves szolid házaspárig. Még Misivel meg se tudtuk beszélni, hogy ki hogy jutott el a mai zenei ízléséig, már nyomta is a Belmondo. Azon kívül, hogy megcsodáltam a frontember fasza mezét, nem volt semmi menő. Aztán hirtelen már ott nyomta előttem a Rómeó Vérzik, ami hát enyhén nem az én stílusom, ahhoz képest 2 sorban lenni. Még jó hogy nem pogozott a nép. Ez után jött az első nagy parti, a Honvéd férfikar, meg volt valami csaj is, de hát az kit is érdekelt, amikor 40 gyönyörű torokból szólalt meg a kör közepén. Ha éppen nem éltük bele magunkat a buliba, akkor se lehetett unatkozni, mert itt olyan mozgás volt a színpadon, hogy szakadtunk.

Aztán már nem is tudom, hogy ki jött, de pár unalmasabb cucc után jött a Zuboly. Na, hát ők aztán kismenőek. Itt tényleg van minden, rap, nszk-fíling, dj, nagybőgős. Minden. Főleg az eneszkás srác volt a csúcs. Hát, ő egyedül lenyomta a férfikart, jó kis német haj, kötött mama pulcsi, és a kihagyhatatlan bajusza. Ütött, ahogy volt. Még ki se röhögtem magam, de már készülhettünk a gyere örültre Sonkival, de hát ganxtsa ezt szarul csinálta meg, elmaradt a nagy party :S. Valamikor ekkor tájt lehetett supernem is, az nem volt rossz. Főleg, hogy volt benne tényleg supernemes rész. Aztán jöttek valakik, akik faszom se tudja, hogy kik voltak, de az jó volt. Mint egy cirkusz, mindenkin valami menő álarc, meg egy törpe mutatványozott. Aztán meg ilyen világítós szivacs rudakat osztogattak, dobáltak be. De az enyém épphogy világított. :S Meg ilyen felfújható zsiráfokat, hulkokat, amik még sípoltak is. Kis menők voltak. Ott kezdett kijönni a kóter vér, de nem jutott már nekem. Hát így jártam. Aztán jött a legjobb rész aznap, amiért tényleg megérte elmenni, még ha csak 2 szám is volt. Szábszkrájb. Bálint hozta, amit tőle megszoktunk, igaz, a szövegen kívül ez nagyon nem volt Eddás, de pont ezért volt jó. Tök jó volt az a két szám, de még az sincs fenn youtubeon.

Utána egy kis lófrálás, kocsmázás siófokon, majd kocsikázás földvárra. Első ránézésre tök jó helynek tűnt az a Pub-Lik, de valahogy nem maradt meg bennem sok pozitívum. Csak wc-re mentem befelé, már 3an leköcsögöztek. Van, aki, mert nem adtam neki oda a sapkám, van, aki azért, mert szartam rá, de lényege az. Hát, sebaj, nekem belefért az imidzsembe. :) Már kezdtem megbarátkozni a hellyel, köszönhetően a puha fotelnek, meg hogy kézbe hozzák a piát. Sőt, a gin se ilyen plusos, sparos volt. Amíg az a pár menő arc neki nem állt lövöldözni pezsgő kupakkal. Szegény Bogár szemét is kilőtték. Még szerencse, hogy nem lett semmi nagyobb baj. Ugye, Bogár? Persze, mi nekünk nem is lehetne meg szólalásunk, mert csak 15 évesek vagyunk. Hát jah, tényleg annyi idősek vagyunk. Mondjuk engem az zavart a legkevésbé. Azért picit irritáló volt az a nyomorék, egy csöppet dagadt volt, egy csöppet paraszt, egy csöppet elkényeztettet ratyi gyerek volt. Az ilyenek minek élnek? De komolyan?

Léptünk is a helyről, aztán sprint vonatra, épphogy elérem, tele is volt, egy kis beszélgetés Felhővel, majd a sötétben be is aludtam. Aminek a vége az lett, hogy el is aludtam. De hát, hosszú idő után keszthelyen jártam, még ha csak fél órára is. :) De azért valahogyan 7re hazaértem, azért jó hogy volt, aki segített. Bocsi, hogy nem hagytalak alukálni, de tudom, hogy szereted, ha zaklatlak. Vagy nagyon remélem :) Szóval köszike Felhő. Meg nektek is: Bogárka, Anita, Brigi, Dorci, Anna, Csicsu, Sonkimonki, Dávid, Misi, Peti! Jó féle volt, kár, hogy több nincs. És én vállalom, hogy egy suttyó köcsög vagyok. És megtehetem, hogy májvip logos képet rakok fel, szóval kuss! :)

2009. július 23., csütörtök

Nyu szkúl

Szerintem ehhez nem kell többet hozzá fűznöm:

GYŐR

2009. július 21., kedd

Linkelgetek

Úgy gondoltam, megosztok veletek pár jó kis blogot, ahonnan mindenféle kis zenéket szerezhettek… Oldalt megtaláljátok őket!

Amúgy, ismerősöknek mondom, ha valaki gondolja, pénteken Ítélet-Nap afterparty… érdekel, írj! Ja, amúgy itt lesz!

Még akartam valamit idedobni, de most semmi jó nem jut eszembe, úgyhogy ez megint csak egy rövid szösszenet lett…

2009. július 14., kedd

Legyél egyedibb!


„Te, drága barátom, olyan átlagos vagy, mint egy szürke patkány, aki a szemetes konténerek aljában vadászik a betevőért. Egy olyan elfelejtett valami, mint egy agyontaposott földimogyoróhéj a texasi kocsma bárszéke alatt, és csak annyira vagy informatív a világnak, amennyit az az egyetlen sor kitesz, ami téged igazol a városod telefonkönyvében. Aki elkapkodja az életet, és soha nincs ideje semmit megélni, az pont ennyit ér.” (QOTSA)

2009. július 2., csütörtök

Fesztivál




Fesztivál…

Lehet az egyik legjobb élmény nyáron, de néha nagyon furcsa, szar dolgokat tud kiváltani. Pedig még csak elseje van, az első nap a Volton. Volt fest, Sopron, több órányira innen. Ez a fő bajom, asszem. De olyan jogtalanul panaszkodok, mikor közben Várpalota sincs tízpercre innen. Hát igen, eddig csak mondogattam, hogy tudom, milyen lehetett, míg mi voltunk Pannónián, de most… Lehet most tényleg rájöttem. De hát ez van….

Pedig tényleg olyan jó móka fesztiválon lenni, akár haverokkal, akár barátnővel. Mindegyiknek meg van a maga előnye. A Cseri-parkerdőt szerintem én egy életre megkedveltem, még ha sáros is volt, koszos, néha büdös, néha hideg. De a társaság, a program kárpótolt. Aztán ugyanezt átéltem kb Orfűn is, ahol megint csak „festői”, halász környezet, csendes, békés táborozókkal, akik estére átváltoztak Kiscsillagra vagy Irie Maffiára tombolókra. Milyen jó is volt. Pedig mindenhonnan vannak kellemetlen emlékeim is, de hát ezeket sikerült tök gyorsan elfelednem. Hiszen PaFe-ra menet már a vonatút, főleg Fehérvártól Palotáig valami elképesztően nagy volt, aztán egy kicsit kellemetlenebb volt órákat várni egy karszalagra, meg arra, hogy elvegyék az isteni, 60 forintos májkrémet, de…. Benn voltunk, ez volt a lényeg. A sátrammal, ami kb még fél napig volt meg. Hát igen, előfordul, mondják sokan. De ezt valaki közülük komolyan is gondolja. Mert azért szerintem nem mindenkivel fordul elő, hogy a szél elfújja az üres sátrát, ami csak helyfoglalásnak van kirakva. Nem gáz. 2000ért vettem, az hittem frífesztet se éli túl tavaly, már így is túlteljesített. J Aztán még be se költöztünk, de már indult is a párty hangulat. Eddig nem rajongtam Kispálért, de hirtelen megkedveltem, jó volt a hangulat. Aztán técsé, rég szeretem őket, de szerintem elég kevesen mondhatják el magukról, hogy ne lett volna szimpatikus egy-egy számuk nekik. De kinőttem ezt a korszakom is. Most itt annyiból voltak szimpatikusak, hogy nem pofáztak, játszottak, mert hát szakadt az eső, fújt a szél. Asszem a sátram is ekkor kapott szárnyakra kb. Aztán ezzel vége is lett a napnak számunkra, mert csupa por és sár volt a pofám, ami elég kellemetlen volt, meg hát semmi értelmes nem volt már aznap.

Második nap délelőtt rájöttünk, hogy este naivan még bátran vettünk ötszázért pizzát, de ez így nem lesz okés 4 napig, szóval irány a tesco, be a városba. Stoppoltunk, de valamiért nem vett fel minket senki, csak egy papi, aki tiszta jó arc volt, de csak egy embert vitt volna el. Így nem vicces. Egy elég jó kis reggeli séta után már ott is voltunk az „egyet fizet - kettőt kap” ákciós szalámiknál, pakoltuk is. Aztán ki a fűre, és kajálás, jól nézett ki szerintem. Majd utána jött a fesztiválok legunalmasabb része, a déli időszak, egész jól elmulattunk, vízipipa, póker. Persze ne legyen teljes az öröm, ezért beszereztem, többek között én is egy szaros herpeszt, de most már csak nevetek ezen is. Pedig én mondtam, hogy rakjuk fel legalább nálam a szipkát J Aztán póker, ki akarok már ép esni, hogy megnézhessem Végállomást, talán az egyetlen pánk együttest a Pafén, erre azt veszem észre, hogy még kettes-hatossal is nyerek all in-nál. De azért csak második lettem. De szép volt, ilyen szarul amúgy még soha sem játszottam, és mégis tök jó voltam. Végállomás azt hozta, amit vártam, részeg pánkok pogoznak, mi nézzük, néha egy-egy csávó beugrik közéjük mosholni, azt közrefogják és kipogozák, ha tudják. Amúgy jó kis bulit adtak. Ezután már kezdődött a napi ska adag, bemelegítésnek kurva jó volt a Testiegyenleg a keszthelyiekkel. Aztán az Eddát valamiért kihagytuk, inkább piálgattunk, majd jött a Borsodiban az Esti Kornél, életemben nem hallottam még őket, de hát jobb nincs, Auróra valamiért nem volt vonzó, szóval legyen. Óriási csalódás, nagyon nagy party hangulat, igazi jó kis ska zene. Ezért jó még a fesztivál, olyan együtteseket lehet megkedvelni, akikről azt se tudtad, hogy vannak. Ők tökéletes bemelegítés voltak a Ska-Pécsnek, ami egyszerűen fantasztikus volt. Utólag kiderült, akkor 2000 ember zsúfolódott be a Malátabárhoz, ami bőven túllépte a sátor befogadóképességét. Nagyon nagy volt. Ezután hirtelen rokkosabb lett a hangulat, Depresszióval a nagyszínpadon, na ezt én valamiért hanyagoltam , inkább söröztünk. Aztán Mystary Gang és PASO is odarakta magát. Utána meg már csak valahogy vissza kellett magunkat verekedni sátorhoz.

Harmadik nap rájöttünk, hogy van egy annyira nem is drága büfé kocsi a feszten, na ott szereztünk reggelit, ami az ebéd is volt. Ez egy kilo kenyér egy csomag szalámival három emberre. Aznap fogalmam sincs mit csináltunk off-programként, de annyira nem lehetett érdekfeszítő. J Ami biztos, hogy aznap a Kaukázus volt az első komoly cucc a színpadokon nekem. De az most is nagyon bejövős lett. Ami talán zavart, az pár csöves pánk, akik ekkor már mindenre pogozni akartak. De ez így volt az igazi. Nagyon ütöttek a számok, röpült az elefánt, hangulat nagyon ott volt, jól is szólt, fasza volt. Ezután kénytelenek voltunk visszavonulni, mert hobo valahogy nem kötött le minket, még ha ennyi embert is vonzott. Utána jöttek a roados fickók, amit én csak végig néztem, biztos puhány vagyok, de úgy éreztem, erre nem rúgatom magam kékzöldre. Aztán vadultunk a fruttikal, na ez már jobb féle volt, de ezután jött a legjobb koncert a feszten számomra. Harmincypszilon. Nagyon ott volt. Jó otthon is hallgatni őket, de ezt nem adja vissza semmi. Már a rajzszöggel középre is befigyelt, pedig csak hangoltak, de a tömeg már ekkor megbolondult. Aztán amikor tényleg elkezdték… Húúú, jobbnál-jobb számok. Majd jött a Felhő. Hát ilyet én még nem éreztem… Fantasztikus volt, utána mindjárt pedig az egy perccel. Majd egy olyan szám, amit ott szerettem meg nagyon, a rubikernő. Hú, az vmi iszonyúan jó volt. És még azt is elértük, hogy ne a sötét vannal zárjanak. Hát igen, kb 5 percnyi követelés után vissza kellett jönniük. El is csúszott a program. De nem állt meg az élet, ezen a napon is volt olyan együttes, akit akkor szerettem meg. Hands in the air… Asszem páran már tudjátok kik ők. Irie Maffia. Nagyon jó volt ez is. Arra nem nagyon emlékszem, hogy csináltunk-e még valamit ekkor, csak arra, hogy másnap majd megsültem 8kor reggel a sátorban.

Aznap megint kirándultunk egyet tescoban, és bebizonyítottam, hogy a jó magyar traubinál jobb nincs, de a magyar csokiknál jobbak a külföldiek. Igaz, Sonkimonki nem akarta belátni ezt, de szerintem magában tudta, hogy nekem van igazam. Mivel utolsó nap volt, már majdnem mindenkinek megfogyatkozott a pénze, na jó, nekem nem, úgy éreztük el kell pusztítani a hozott whiskiet is. Ezen ne múljon. Aztán már csak a fröcsöntő háznál vendégeskedtünk. Jó féle volt a bor. Meg az anti fitness club is, igaz a nagy részeiről élőben le maradtam, de a napiszar pótolt. Hát igen, a kettőnégy valamiért vonzóbb volt. Ezek tényleg nagyon hülyék. Majd irány Prosectura. Nortiék 20 évesek, adnak is az érzésnek, jó kis hangulatot csináltak. Utána meg már lassan én a fröccsöktől kezdtem elveszíteni a fonalat, de a Belga megvan, meg hogy dalszöveg versenyt játszottunk. Ha nem áztunk volna be utolsó nap, annyira, hogy mindenemet megfogott a hülye hálózsák, akkor fülig érő szájjal szálltam volna vonatra, így csak szimplán mosolyogtunk. De nagyon jó volt. Olcsó és jó. Majd miután túl voltunk minden érettséginek hívott baromságon, már rohantunk is Orfűre. Na itt, asszem megint kisebb féle party volt. Boogie Mamma egyszerűen kurva jó. Erre nincs más szó. Itthon ők a SKA. Utána sajna volt pár kellemetlen órám, de Irie Maffia, Quimby, Brains, Kiscsillag már okés volt. Csak ne lett volna akkora sár.

Hát ezek voltak a fesztek jó részei, meg egy kis élménybeszámoló, amit már körülbelül egy két hete írok, de csak most jutottam el idáig. J Na, de hogy mért lehet rossz egy fesztivál? Annak rossz főleg, aki nincs ott, ahol szívesen ott lenne, főleg valakivel. Hát ez ilyenkor nagyon rossz érzés tud lenni. Mert az addig tök jó, hogy ő szórakozik, jól érzi magát, de hát akkor is fesztivál, akkor is sok ezer ember, sok ezer részeg, sok ezer részeg csávó…. :S De csak én vagyok hülye. Na mindegy. Pedig azt mondtad, hogy majd úgy péntek este lesz a legszarabb, de ma még csak szerda van. Már most kibaszott szar kedvem van. És közben nem tudom magam lekötni. Téká buli meg így nem lenne vicces, az veled az igazi. És ráadásul te voltál ma 30Yon is, ááá, nem ér J Biztos tök jó volt.