Na, ezt se mostanában csináltam utoljára, de hát, ha unatkozok. Hívhatnál már Effy, legalább mehetnék eléd J Fogalmam sincs, mit írjak, de írok. Jó, nem? Azért nem lehet olyan jó nektek, a semmit olvasni, de hát ez van. Eljutottam odáig, hogy egy sör után 2 forró csoki jön, plusz egy nappal előbb elmosogatok, mint ahogyan szoktam. Pedig annyi jó dolgot lehetne csinálni, bandukolni a városban, korizni, focizni, meccset nézni, halakat bámulni, de e helyett… Az a legnagyobb gondom, h a fizikám meglesz-e, meg hogy hétfőn már közlektan vizsga. De legalább hétvégén egy kis Marcali. Pedig tényleg fasza lenne, csak Szandival, séta a parton, vagy mit tom én, de kb oda is fagynánk. Vagy gurulni a semmibe, de az eső. De mindegy, leszarom, én ma akkor is végig gurulok, nem gyalogolok, az száz. Vagy ki menni, dobálni, de nem, mert szél-köd-víz… Meg hát ketten még nincs meg a teljes filing, bár hajnali kettőkor azért nem rossz egy kicsit labdát szórni, és elsőre beadni a „sose-megy” playt, vagy ki találni barom playeket anyagismereten és várni, hogy csinálhassuk már. Meccset se igazán tudok nézni, már kellene egy tv, legalább a Sport1 meccseit hagy lehessen nézni, de nincs. Streamek meg szarok, vagy lusta vagyok keresni. HomerTV meg baszik visszaigazolni accuntom. De legalább az Eagles-nek egész jól megy, most hétvégén el kell kapni Falcons-t otthon Ryan nélkül, aztán 8-4, ami nem rossz 4-gyel a vége előtt. Főleg, ha azt vesszük, h Frisco verhető, Giants nincs csúcsformában, Broncos is elkapható, Cowboys ellen meg utolsó forduló kétséges. Na végre. Csörög a Szandi, szóval ennyi az írás J
2009. december 1., kedd
Semmi sincs már hát...
2009. november 2., hétfő
Röviden az események: ha megyek vissza Győrbe, akkor Mária-Siófok-Győr útvonalon megyek. Siófokon alap esetben körülbelül 40 perc várakozásom van a vonat érkezése, valamint a busz indulása között. Legutóbb, már Zamárdi után jártunk, kb 5 percre Siófoktól, amikor egy érdekes fékezés, majd megállás a semmi közepén. Először csak vártunk, majd negyedóra után, elkezdtek emberek előre menni, hogy mi van. Velük tartottam, kiderült egy nénike át akart kelni a sínen, de vagy nem vette észre az érkező vonatot, vagy megcsúszott, vagy valami, de elcsaptuk… Szerintem, azt hitte átér… A történethez még hozzátartozik, hogy kb 500 méternyire volt a kijelölt, jelzőlámpás, sorompós átkelőhely.
Természetesen én buktam a csatlakozásom, ami azért gáz, mert se Győrbe, se vissza Marcaliba nincs ilyenkor már semmi sem este. Azért szerencsémre, Pestre fel tudok menni, most döcögök oda. Majd holnap hajnalban vissza Győrbe, és rohanás órára. De szerintem páran sokkal rosszabbul jártak, a mozdonyvezető számára szerintem örök emlék marad a jelenet; akik látták a holttestet, azoknak is; rengetegen késtük le csatlakozást, vagy csak simán késtünk el. Hiszen kb másfél-két óráig szedték ki a nénikét.
De könyörgöm, ha idős (vagy ha nem az, akkor is), a fáradtságot legalább vegye, hogy 500 méterrel arrébb menjen át. Nem tette, megfizetett érte. De – lehet, én vagyok a gonosz, hülye – nem tudom sajnálni még. Egyszerűen azt nem értem mért vannak ilyen bolond emberek. Megér ennyit az, hogy 5 percet spóroljon életében 100-szor, míg 101-edszerre szétroncsolja egy vonat. Megér ennyit az, hogy 500 méterrel kevesebbet kelljen a reumájával döcögnie, de ne is legyen már reumája se.
Azért akik tényleg látták a hullát, együtt érzek velük, nem lehet szép látvány. Pedig mi csak utazni szeretnénk: iskolába, rokonokhoz, haza. Legrosszabb pedig az, hogy egy ilyen esemény mindent felborít. Szerettem volna már ma Veled lenni Felhőm, de „az ilyen hülye picsák gondolhatnának a vonaton lévőkre, mielőtt a vonat elé ugranak” (Gy.B.), bocsi, majd holnap délután pótoljuk.
Amúgy mindenki gyalogoljon 500 métert, ha ott jobb az átkelés, mostantól én is azt teszem.
2009. október 19., hétfő
SZÁNALMAS
de főleg az offense... td nélkül zárni raiders ellen, erre büszke lehet mindenki.
de Akersnek is csak gratulálni tudok
McNabb 46/22 elképesztően szánalmas
westbrook 50 yardja se jó, bár 6 futásból még nem is lenne rossz
McCoy 2,6-os futásátlaga már siralmas
Elkapóinkról sok mindent elmond, ha levennék Westbrook 9 elkapásából hozott 91 yardját, akkor 13 elkapással zárták a meccset, 178 yarddal...
Akers 5/3.... no comment
defense: 2 sack raiders o-line ellen... bár a 2 int nem rossz, de russel ellen lehetett volna ez kétszer ennyi is....
Andy Reid se dicsekedhet el, h a play calling v akár a time managment működött....
egy szó az egész csapatra:
tizenhárom - KILENC..... gondolkodni kellene a három csoportmeccsen... mert így a silány redskins is megver minket...
esetleg érdeklődnék, h mikor játszon Vick, ha ne ilyenkor, amikor McNabb is fos....
2009. augusztus 14., péntek
2009. augusztus 12., szerda
Without Comments
Este, éjjel nozi behívott egy beszélgetésbe MSN, amiben rajta kívül még ő volt bennt:
<0))))>
HME üzenete: jah 3 éve
Danika üzenete: az kurva jó, hallod kickflipet hogy csinálod, hogy sikerüljön is?
HME: ahogy mentem a deszka alá tetem a lábam és megpörgettem
2 szer el estem
nehéz volt aszt meg tanulni
pedig ők 5 éve csinálják én meg 4 lesz
Two:
HME: de kisvárdán utolso lettem
baleset volt
fe ugratam a lépcső korlátra és fejbe lőt a deszka de nem om hogy tudod fejbe lőni
majd nem meg haltam
el fojt egy csomó vér em
Three:
Danika. ez a ti együttesetek: http://www.youtube.com/watch?v=1jUGTdYCs5Y? :O
HME: enyém de nem én játszom aszt :P mert akor még nem voltam bene
http://www.youtube.com/watch?v=_zslw6WulFo
én eszt játszom
na mikor fussunk össze?
Danika: hát nem tudom, te mikor mész kaliforniába?
HME: milyen kalifornia
Danika: amerika, Hillsong United, amerikai turn
amúgy most ausztráliába vagy, fake gyerek?
hillsong united, mi? :D
kis kamu gép vagy
HME: te buzi
apu amerikába lak
te nem tudod milyen hazdag
Danika: de a banda ausztrál
HME: te köcsög
Danika: amerika és auszrália külön kontinens
HME: ne másrol
Danika: mivan, szájkaratézol?
HME: dumálj
hol a gecibe laksz
Danika: hillsong unitedba, a deszka alá nyúlok és majdnem elvérzek téren :D
HME: na holnap gyere ki
meg mutatom
apu miylen
Danika: apukád törli a segged is?
HME: gyere ki
3 ra
Danika: és hová menjek ki?
HME: apu urali pestet te kőúcsőg
siofokra
meg halsz
Danika: nem azt mondtad 5 perce, hogy amerikában lakik?
na mindegy, biztos több apád van
mondjuk mivel egy genetikai hiba vagy esélyes
HME: juj
gyere ki
meg halsz
Danika: hallod, megdugtad már anyádat?
HME: nem mondod
nem ismersz mg
anyáddal együtt szétt szopatlak
Danika: nem, de én nem msn-en kamuzok, szájkaratézok, és kérem meg a csajt, h járjon velem
HME kilépett a beszélgetésből
Four:
HME: Dani figyelj egy 13 év esnek patogsz
nekem ugas
most
ne neki
Danika: én nem ugattam öcsédnek…
csak mondtam neki, h hazudos
az öcséd amit leírt, abból volt vmi igaz?
HME. oké
tudom hazudos
de nem az anyát kel szidni
Danika: na bocs, nem én írtam olyat, h apám kibelez anyád előtt, meg leszopattom anyád
nozi: ez így volt.
HME: tudom sok baj van vele elvitem bp tini discoba meg csinálta a nagy verekedét a nekem
Five:
Danika: és emo vagy, őszíntén?
HME: az
de csak a hajam
szerintem
:P
nozi: de mégis az a neved. hogy emo :S
HME: az nem számit semit
Six:
HME: én inkáb gitározok dobolok meg boxra járok
Danika: együttesben? vagy egymagad nyomod?
HME: haverommal, de csak 2 év e gitárázik én tanitom
én 6 éves koromtol gitározok
hozám kezdők ők
Danika: értem, biztos tök pro lehetsz, csak senki nem akar veled zenélni
HME: mert én nem akarok
velük
Danika: hát aki igényes, az otthon van marok marcsával
Seven:
Danika: amúgy te meleg vagy, nem?
HME: de nincs tömeg tömeg elen
kete le boxoljunk
de nem lesz esélyed
Danika: mert egy haverod sincs aki kiállna érted
persze, jóhogy
és mikor óhajtja Hot Emo Boy ezt a küzdelmet megrendezni és hol?
HME: ne patogjjál
nekem
fejbe lőlek a gecibe
Eight:
Danika: de látom olyan suliba jársz, ahol nem kell tudni helyesen írni
HME: jah
ájjál le most má
Danika: és milyen pisztolyod van?
HME: kit érdekel
az
Danika: vetted a piacon
mert az vízi ám :)
HME: apu tol
el vetem
de nem tudja
Danika: mert apukád olyan figyelmetlen, hogy észre se veszi, hogy egyetlen drága fia lenyúlja a pisztolyát
természetesen használni is tudja, meg töltényeket is lopott hozzá
HME: lehet tudja de nem beszélek vele
Danika: értem, amúgy te most hol laksz? mo, bp, usa?
HME: bp
anyuval
Danika: és apukád amerikában
HME: amerika
Danika: és ott lenyúltad a pisztolyt, míg kint voltál?
HME: nem volt otthon én meg meg találtam
Danika: és repülővel jöttél haza?
HME: aha
Danika: de az a gáz, hogy egy pisztolyt felvinni egy repülőre nem olyan egyszerű, mint a filmekben
Nine:
nozi: kérdezhetek te szexi emo idegen?
HME: nyőgjed
nozi: télleg fecskét hordasz?
HME: mi van
HME kilépett a beszélgetésből
2009. augusztus 9., vasárnap
Könyvajánló :) Hihető? :D
Gus Hansen: Nyílt lapokkal
Nem rég kaptam meg saját magamtól utólag a névnapi ajándékom. Na, jó, a postás is segített, meg az Alexandra. Az ajándék: Gus Hansen: Nyílt lapokkal. Érdekes könyv volt, nem az a kimondott stratégiai elemzés. Jah, még nem is mondtam, ha valaki nem tudná (mert ők vannak többségben), Gus egy póker játékos, profi, akit a nagy blöffjeiről, minden lappal játékba beszállásáról ismernek. Beceneve kettő van: „The Great Dane – A Zseniális Dán” vagy „Madman – Eszelős”. :) A könyvében leírja egy verseny összes olyan leosztását, amibe zsetont rak, plusz, a fontosabbak.
„Mindenki le akarja győzni, de eddig még csak nagyon keveseknek sikerült, még a legnagyobb „pókerzsenik” is tartanak tőle. Rengeteg versenyen diadalmaskodott, ezek közül az egyik legrangosabb a 2007-ben megnyert Aussie Millions bajnokság volt. A versenyen 746 játékost utasított maga mögé és ezzel 1,2 amerikai dollárt kasszírozott. A siker után a „Madman” becenévre hallgató játékos úgy döntött megismerteti a világot a félelmetes „Gus Hansen-stílussal”. A könyvben Gus az összes, azaz mind a 329(!) általa megjátszott leosztást elemzi, kivételes lehetőséget nyújtva ezzel arra, hogy bepillantsunk egy zseni gondolkodásmódjába.” (a könyv egyik ajánlója)
Úgy gondoltam én is írok egy kis ajánlót, de kicsit másképp, 20, a könyvből vett részlet:
Első eset: Flop után
- Muszáj mindig blöffölnöd?
- Mire gondolsz? Tízes magas volt nálam.
Második eset: Pre-Flop
Új játékos az asztalnál, rögtön, hív, kicsit többet, mint 3 BB-nyi. Úgy gondolom, bemutatkozok neki, ráhívok még 8 BB-t K7o-val.
Harmadik eset: Pre-Flop
3 BB-t hívok kettővel a button előtt (MP3ból). Nem rossz lap, és már csak 4en jönnek utánam. A lap, amivel hívtam D9s.
Negyedik eset: Pre-Flop
Azzal, hogy Mr. Dunwoodie kiszállt, teljesen megváltozott a helyzet. Ő volt az egyetlen, aki miatt aggódtam, mert a 100 ezer zsetonjával komolyan árthatott volna nekem. Az utánam jövő Minh Quach nem számított, attól nem féltem, hogy egy kínaitól fogok kikapni.
Ötödik eset: Flop után
Király magas és egy lyukas sor, de sajnos az a megérzésem, hogy svéd felségterületre tévedtem. Passzolok, mire azonnal hív 10 000-et. Amikor megadta a flop előtti emelésemet, gyanítottam, hogy verve vagyok – most viszont már szinte biztosra veszem. Széllel szemben nem lehet pisilni – dobok.
Hatodik eset: River után
Egyértelmű bukta, de a turn utáni passzán felbátorodtam, és egyébként is úgy éreztem, itt az ideje egy őrült blöffnek. 44 ezret hívtam, Kevin megadta, én pedig azt morogtam: „szép volt”. Kevin megmutatta a két királyát, én pedig már rossz hívásom felett keseregtem, amikor újra ránéztem a lapomra. Káro ász, káro 9! Hoppá! De hisz’ nekem flushöm van. Egy kissé zavarba jöttem, és őszintén bocsánatot kértem Kevintől ízléstelen megjegyzésem miatt.
Hetedik eset: River után
Ellenfelem 12 ezret hív. Sajnos egyik kevésbé ismert becenevem „Coroius George” (Kiváncsi Gyurka)! Megadom, vesztek.
Nyolcadik eset: Flop után
Nem tudom biztosan, hogy miért döntött az all-in mellett, de van egy olyan érzésem, hogy a hírnevem nagy szerepet játszott a választásában.
Kilencedik eset: Pre-Flop
Egymás után többször is all-inra hívtam Paul-t, de nem adta meg. A következő visszaemelésemre így reagált: All-int mondok, és ahogy sejtettem, mindkét vak dob. Paulnak kell beszélnie, és látszik rajta, hogy egyáltalán nem örül a kialakult helyzetnek. Percekig gondolkodik, végül odahívja az asztalhoz a teremfelügyelőt. Váratlan fordulat, de Mr. Wasicka csak arra kíváncsi, hogy nem szándékoznak-e megbontani a mi kis asztaltársaságunk. Érthető módon nem örül annak, hogy állandóan a nyakában lihegek és mindig all-int mondok, ha kap valami megjátszható lapot – más szóval: szeretne minél előbb elhúzni a f…ba.
Tízedik eset: Pre-Flop
Biztosan vannak, olyan játékosok, akik a fejükhöz kapnak, és így kiáltanak fel: „Mi van, Gus, be vagy lőve?!”
Tizenegyedik eset: Pre-Flop
Mondanom se kell, hogy csak alacsony, különböző színű, egymástól távol eső lapokat dobok el a flop előtt, de azok közül is csak minden harmadikat!
Tizenkettedik eset: Pre-Flop
Eddig mindig emeltem hasonló lapokkal flop előtt (treff 9, káró 4), épp itt az ideje, hogy egyet elengedjek. Természetesen nem mulasztom el felfordítani a lapjaim, hadd tudja meg mindenki, micsoda feszes játékos vagyok. Az időzítés tökéletesnek bizonyult, Ross ugyanis utálkozó arckifejezéssel csapja fel pikk dámáját és pikk ászát.
Tizenharmadik eset: Flop után
Paul all-in mond, nálam kör ász és káró 6 van, a flop: káró 8, treff 7, pikk 5. Hosszas gondolkodás után megadom. A nézők azt tippelték, hogy drill verseng magasabb pár ellen, esetleg sor két ásszal szemben, de nagyon távol álltak az igazságtól. Paul első reakciója egy szomorú „Megfogtál!” volt. Mire gyorsan azt feleltem: „Nem hiszem!”
Erre Paul: „Nincs párom!”
„Nekem sincs”
Tizenegyedik eset: Osztás előtt
Mint már említettem, jobbomon Patrik Antonius ül a játék kezdetekor, a balomon azonban senki! Jakub Glassl ugyanis – Phil Hellmuth nyomdokaiban haladva – egyszerűen elaludt. Hellmuth általában azért hiányzik a nagyobb versenyek első néhány órájáról, hogy mindenki rá figyeljen, amikor megérkezik, véleményem szerint, ez is az ő showjának a része. Hiszen egy verseny első pár szintje nem sok jelentőséggel bír a végső győztes kimenetelében. De ha valaki a negyedik napon kési le egy asztal indulását… Nem tudom, Herr Jakobs miért késett, de remélem, még sokáig késik. :)
Tizenötödik eset: Flop után
Eljött az ideje az óvatos játéknak, a zseniális leolvasásoknak és a nagy dobásoknak – kár, hogy ez nem az én stílusom. A nyers erőszak jobban illik a helyzethez!
Tizenhatodik eset: Pre-Flop
Magamhoz képest meglepően feszesen játszottam meg a jó eséllyel erősebb lapomat, de valami nem stimmelt, zavart éreztem az Erőben.
Tizenhetedeik eset: River után
Bassza meg! Általában higgadt vagyok az asztal mellett, de be kell vallanom, hogy ez kilences nagyon felcseszett!
Tizennyolcadik eset: River után
1,67 millió zsetont vesztettem egyetlen leosztásban a balszerencsés flopnak és a saját ostobaságomnak köszönhetően. Mi lenne, ha ezt inkább kihagynám a könyvből?
Tizenkilencedik eset: Flop után
Jimmy azonnal bemondja az all-int, amit gondolkodás nélkül megadok. Hitetlenkedve néz rám, s azt motyogja: „Már megint eltalált a flop?” Én természetesen megrázom a fejem, és megmutatom a két ászomat. J Ez már elég is volt a torna győzelemhez, és a másfél millió ausztrál dollárhoz.
Huszadik eset:
Először is hadd definiáljam a „blöff” fogalmát. Egy folytatólagos hívás a flop után egyszínű A8-cal vagy egyszínű D10-zel nem blöff, ha az ellenfélnél valószínűleg csak egy egyszínű 97 van a kezében, és őt sem találta el a flop. Nem blöff az, ha a turn után hívok a sorhúzó lapomra a nyolc magasommal. Az igazi blöff az, amikor úgy hívok, hogy tudomásom szerint nálam van a gyengébb lap, és a javulásra nem sok esélyem van.
Amúgy, ha gondoljátok, gyertek játszani egyet, Everesten, Party Poker-en, Titan Pokeren szoktam játszadozni, néha bwin, néha Starson. Keresettek (denyke79), aztán csak bután, kellenek a zsetonjaitokd.
2009. augusztus 7., péntek
Hallotti beszéld
Már kisbabaként is vissza-vissza oá-zott a szüleinek, sőt egy-egy macskának is keresztbe tett. Anekdoták szólnak arról, hogyan fürdetett meg az Úr 1992. esztendejében egy aranyos kiscicát a jeges vízben...
Az oviban már tarthatatlan volt, ha aludni kellett, ő nem aludt, ha játszani kellett, ő nem játszott.
Korai iskolás éveiben, majdnem példamutató lett, ám rájött, hogy a tanító is ember, eszerint vissza kell neki vágni mindig.
Felsőben már rettegtek tőle az iskola dolgozói, míg a középiskolában egyszerűen korcsoknak tekintette tanárait. És igen, kedves volt tanárai, hiába hiszik azt, hogy önök kivételek voltak, nem!
Majd eljött ez a végzetes nyár.... (a tömeg egy emberként hüppög már) Mindenkinek, mindig visszavágott, kapott érte a buszon, a saját utcájában, majd idegen városokban is. Míg S. Ákos ezt megelégelte, és egyszerűen, ám annál kegyetlenebbül kivégezte, elpusztította, megsemmisítette. Higgyék el nekem, szörnyű volt a látvány, amikor a koporsóba csak végtag darabok kerülnek.
Isten veled, Dani!
Igen, nagyon hülye vagyok jelenleg, unatkozok
De asszem ezt kirakom blogomba is, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá sonkimonki úr
[amúgy sok benne a kamu, de szarok rá]
2009. július 30., csütörtök
Na, ki a köcsög? Pataki vagy én?
Attól irigy vagy, ha egy tök ismeretlennek nem adsz valamit kölcsön? Vagy inkább köcsög? Mert állítólag én az voltam. :) De hát, szarom le.
Meg akartam várni, míg a kókkláb felrakja a képeket, de hát nagyon ráérnek ott… Annyi baj legyen, majd keresek én képeket ide. :) Na de a lényeg a lényeg, szombaton ájkonkodtunk. Eredetileg nem egyedül indultam, de hát, ha mindenki puhány. Pedig aztán én se vagyok egy nagy Edda-fan. Sőt, ha már itt tartok, kb ismerem három számukat, meg még hallottam 4 másik szám refrénjét. Azt is csak az ultrastarból. Meg hát amúgy sem rajongok az ilyen régebbi zenékért. Jó nekem ez a mai modern muzsika, ahol a szövegnek van is tényleg valami értelme. Na, ezzel nem az eddát akarom kritizálni, de nem egy mélyreható szöveg világgal rendelkező együttes, ami egy-egy nesze szám után eléggé látszik. De hát, ha ők az iconok, akkor legyünk a kölykeik mi is.
Szóval el is indultam máriára, ahol miután kivártam a laza fél órás késést (köszi máv, én is szeretlek titeket), már robogtam is partyk nyári magyar fővárosába. Útközben azért szerencsére jött még pár ember, akik kurva nagyot dobtak a party hangulatán J Mivel egyszer megyek nyaranta kábé Siófokra, így megengedhettem magamnak én is a hejnekent, meg hát amúgy sem szép dolog kilógni a sorból.:) De azért ártrokban nem költöttem volna én se. Amúgy is sokat voltunk ott, még Misi számát se tudtuk meghallgatni, úgy tűnik, nem szeretik, ha beül 5-6 ember semmi piarendeléssel. Úgyhogy irány a street. Meg a bícs.:) Ahol már rengeteg ember áll a színpadok előtt. A 4 éves kisgyerektől a 15 éves kiscsajokon keresztül a 19 éves rockereken át a 40 éves szolid házaspárig. Még Misivel meg se tudtuk beszélni, hogy ki hogy jutott el a mai zenei ízléséig, már nyomta is a Belmondo. Azon kívül, hogy megcsodáltam a frontember fasza mezét, nem volt semmi menő. Aztán hirtelen már ott nyomta előttem a Rómeó Vérzik, ami hát enyhén nem az én stílusom, ahhoz képest 2 sorban lenni. Még jó hogy nem pogozott a nép. Ez után jött az első nagy parti, a Honvéd férfikar, meg volt valami csaj is, de hát az kit is érdekelt, amikor 40 gyönyörű torokból szólalt meg a kör közepén. Ha éppen nem éltük bele magunkat a buliba, akkor se lehetett unatkozni, mert itt olyan mozgás volt a színpadon, hogy szakadtunk.
Aztán már nem is tudom, hogy ki jött, de pár unalmasabb cucc után jött a Zuboly. Na, hát ők aztán kismenőek. Itt tényleg van minden, rap, nszk-fíling, dj, nagybőgős. Minden. Főleg az eneszkás srác volt a csúcs. Hát, ő egyedül lenyomta a férfikart, jó kis német haj, kötött mama pulcsi, és a kihagyhatatlan bajusza. Ütött, ahogy volt. Még ki se röhögtem magam, de már készülhettünk a gyere örültre Sonkival, de hát ganxtsa ezt szarul csinálta meg, elmaradt a nagy party :S. Valamikor ekkor tájt lehetett supernem is, az nem volt rossz. Főleg, hogy volt benne tényleg supernemes rész. Aztán jöttek valakik, akik faszom se tudja, hogy kik voltak, de az jó volt. Mint egy cirkusz, mindenkin valami menő álarc, meg egy törpe mutatványozott. Aztán meg ilyen világítós szivacs rudakat osztogattak, dobáltak be. De az enyém épphogy világított. :S Meg ilyen felfújható zsiráfokat, hulkokat, amik még sípoltak is. Kis menők voltak. Ott kezdett kijönni a kóter vér, de nem jutott már nekem. Hát így jártam. Aztán jött a legjobb rész aznap, amiért tényleg megérte elmenni, még ha csak 2 szám is volt. Szábszkrájb. Bálint hozta, amit tőle megszoktunk, igaz, a szövegen kívül ez nagyon nem volt Eddás, de pont ezért volt jó. Tök jó volt az a két szám, de még az sincs fenn youtubeon.
Utána egy kis lófrálás, kocsmázás siófokon, majd kocsikázás földvárra. Első ránézésre tök jó helynek tűnt az a Pub-Lik, de valahogy nem maradt meg bennem sok pozitívum. Csak wc-re mentem befelé, már 3an leköcsögöztek. Van, aki, mert nem adtam neki oda a sapkám, van, aki azért, mert szartam rá, de lényege az. Hát, sebaj, nekem belefért az imidzsembe. :) Már kezdtem megbarátkozni a hellyel, köszönhetően a puha fotelnek, meg hogy kézbe hozzák a piát. Sőt, a gin se ilyen plusos, sparos volt. Amíg az a pár menő arc neki nem állt lövöldözni pezsgő kupakkal. Szegény Bogár szemét is kilőtték. Még szerencse, hogy nem lett semmi nagyobb baj. Ugye, Bogár? Persze, mi nekünk nem is lehetne meg szólalásunk, mert csak 15 évesek vagyunk. Hát jah, tényleg annyi idősek vagyunk. Mondjuk engem az zavart a legkevésbé. Azért picit irritáló volt az a nyomorék, egy csöppet dagadt volt, egy csöppet paraszt, egy csöppet elkényeztettet ratyi gyerek volt. Az ilyenek minek élnek? De komolyan?
Léptünk is a helyről, aztán sprint vonatra, épphogy elérem, tele is volt, egy kis beszélgetés Felhővel, majd a sötétben be is aludtam. Aminek a vége az lett, hogy el is aludtam. De hát, hosszú idő után keszthelyen jártam, még ha csak fél órára is. :) De azért valahogyan 7re hazaértem, azért jó hogy volt, aki segített. Bocsi, hogy nem hagytalak alukálni, de tudom, hogy szereted, ha zaklatlak. Vagy nagyon remélem :) Szóval köszike Felhő. Meg nektek is: Bogárka, Anita, Brigi, Dorci, Anna, Csicsu, Sonkimonki, Dávid, Misi, Peti! Jó féle volt, kár, hogy több nincs. És én vállalom, hogy egy suttyó köcsög vagyok. És megtehetem, hogy májvip logos képet rakok fel, szóval kuss! :)